← Vissza az írásokhoz
Írás

Mit jelent számomra az aloha?

Az aloha számomra nem valamiféle pozitív hangulat és nem is a lomilomi köré épített hawaii díszlet. Annak a kérdése, hogy mi támogatja itt és most az életet – és hogyan tudunk ebből valamit megosztani egymással.

Az alohát nem szeretném egyetlen magyar szóval lefordítani. Ha egyszerűen szeretetnek nevezzük, könnyen valami érzelmes, általános és nehezen megfogható dologgá válik. Ha pedig csak köszönésként vagy a lomilomihoz kapcsolódó hangulati elemként használjuk, éppen a lényege vész el.

Számomra az aloha annak megosztása, ami az életet, az örömöt és a szeretetet támogatja a jelen pillanatban.

Ebben az értelemben az aloha nem hangulat, hanem sokkal inkább nevezném hangoltságnak: olyan alapbeállítottság, amelyben a másik felé való nyitottság nem előírt viselkedésként, hanem valódi, belülről induló kapcsolódásként jelenik meg.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden pillanatnak kellemesnek kell lennie.

Nem kötelező folyamatosan jól lenni

Az aloha nem jelent állandó derűt, és nem követeli meg azt, hogy a nehéz érzéseinket elnyomjuk vagy éppen föléjük emelkedjünk.

Van, amikor az támogatja az életet, hogy pihenünk. Máskor az, hogy végre kimondunk valamit, amit sokáig kerültünk. Lehet, hogy egy helyzetben a közeledés visz előre, egy másikban pedig a távolság vagy egy világosan kimondott nem.

A szomorúság, a düh, a bizonytalanság és a fáradtság nem az aloha hiánya. Ezek is részei az emberi tapasztalatnak. Nem kell őket gyorsan valami pozitívabbá alakítani azért, hogy elfogadhatóvá váljanak.

Az aloha számomra nem azt az irányt mutatja, hogy mindent harmonikusnak lássunk. Inkább azt, hogy nem fordulunk el attól, ami valóban jelen van.

Aloha a gyakorlatban

Nem én tudom jobban, hogy mi történik benned

Segítő helyzetben könnyű abba a szerepbe kerülni, hogy mi szeretnénk megfejteni a másik embert. Megmondani, mit jelent egy testi reakció, mit kellene elengedni vagy merre volna érdemes továbbindulni.

Én nem ezt tartom a feladatomnak.

Lehet szakmai tudásom, tapasztalatom és érzékelésem arról, ami egy folyamatban történik, de a másik ember belső tapasztalata nem válik ettől az enyémmé. Nem vehetem át tőle a saját történetének értelmezését, a döntéseit vagy a felelősségét.

Az aloha ebben az értelemben az önmérsékletre való törekvést is jelenti; a másik ember felé irányuló valódi nyitottság létrejöttét.

Annak felismerését, hogy nem mindig azzal adunk a legtöbbet, ha irányítunk, válaszokat kínálunk vagy gyors változást akarunk elérni. Néha éppen azzal, hogy elég stabilan jelen tudunk lenni valaki mellett anélkül, hogy a saját elképzelésünk szerint alakítanánk a folyamatát.

A másik ember nem egy olyan történet szereplője, amelynek a befejezését nekem kell megírnom.

Adni nem ugyanaz, mint feladni önmagunkat

Az aloha nem az önfeláldozás felé mutató út. Nem azt jelenti, hogy mindig többet kell adnunk, mindenkihez alkalmazkodnunk kell, vagy háttérbe kell szorítanunk a saját szükségleteinket.

Nem lehet tisztán jelen lenni egy másik emberrel úgy, hogy közben teljesen elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal.

A valódi adásban ezért az adó és a fogadó egyaránt jelen van. Nem olvadnak össze, és egyikük sem válik eszközzé a másik számára.

Ez a kezelésekben és a tanításban is fontos számomra. A figyelem nemcsak kifelé irányul. Érzékelnem kell a saját állapotomat, erőmet és határaimat is ahhoz, hogy felelősen tudjak dolgozni.

A szeretetteljes jelenlét nem határtalanság. Inkább olyan kapcsolat, amelyben egyikünknek sem kell eltűnnie ahhoz, hogy valóban találkozhassunk.

A forrás tisztelete nem külsőség

A lomilomi hawaii eredetű hagyomány. Európai tanulóként és a tudás továbbadójaként számomra fontos, hogy ez a hagyomány ne degradálódjon pusztán egy egzotikus háttérképpé a munka mögött.

Néhány hawaii szó, zene vagy rituális elem önmagában még nem teszi hitelessé azt, amit csinálunk. A forrás iránti tisztelet sokkal inkább abban mutatkozik meg, hogy nem választjuk le a technikát arról az ember- és világképről, amelyből származik.

Nem állítom, hogy egy egész kultúrát képviselek, azt pláne nem, hogy birtoklom az ősi tudás egészét vagy részeit. Azt tudom továbbadni, amit a tanáraimtól kaptam, amit a saját munkámban megtapasztaltam, és amit a szakmai tudásommal felelősen össze tudok kapcsolni.

A hagyomány tisztelete számomra nem utánzást jelent. Inkább folyamatos figyelmet arra, hogy mit őrzök meg, mit értelmezek a saját helyzetemből, és hol kell világosan megmutatnom a kettő közötti különbséget.

Amikor a mozdulat nem önmagáról szól

A lomilomi tanulása során sok mozdulatot, fogást és kezelési struktúrát sajátítunk el. Ezek fontosak, de az aloha nem egy külön technikai elem közöttük.

Abban jelenik meg, ahogyan a munkához közelítünk.

A lomilomi mögött álló szemlélet nem tekint passzív, élettelen anyagként sem a testre, sem a körülöttünk lévő világra. A testhez, egyes részeihez és a munkánk eszközeihez is kapcsolódunk; ennek a kapcsolatnak a minősége pedig azt is alakítja, ami közöttünk történni tud.

Abban a rövid megállásban, mielőtt megérintünk valakit. Abban, hogy a masszázságyat nem egyszerű munkaeszközként kezeljük, hanem olyan helyként, ahol valaki ránk bízza a testét és valamennyit önmagából.

Abban is, hogy a mozdulat nem bemutató. Nem a kezelő különlegességéről vagy ügyességéről szól, hanem annak a találkozásnak a szolgálatában áll, amely éppen létrejön.

A tanításban pedig az aloha számomra a tudás valódi megosztását jelenti. Nem titokzatossá tenni azt, ami világosan elmagyarázható, és nem függővé tenni a tanulót a tanár személyétől. Olyan alapot adni, amelyből a tanuló később önállóan, felelősen és a saját módján tud dolgozni.

Nem valami, amit egyszer megszerzünk

Nem gondolom, hogy az aloha olyan állapot, amelyet valaki egyszer elér, majd attól kezdve birtokol.

Inkább irány, amelyhez újra és újra vissza kell térni.

A kérdés számomra nem az, hogy elég „alohásan” viselkedem-e. Sokkal inkább az, hogy amit most teszek, valóban támogatja-e az életet, a méltóságot és a kapcsolódást – vagy csupán a saját elképzelésemet próbálom érvényesíteni arról, hogy szerintem minek kellene történnie.

Erre nem mindig van azonnali vagy kényelmes válasz.

Alohával élni nem azt jelenti, hogy mindig tudom, mi a helyes. Azt jelenti, hogy nem hagyom abba a kérdezést. És azt is, hogy sosem tekintem "kész"-nek magam, hanem megnyílok arra, hogy az élet minden eseménye folyamatos tanulásra inspiráljon.